Köszöntöm horgásztársaimat! Biztos vagyok benne, hogy most szinte a lehetetlenre vállalkozom, mert egyetlen leckében próbálom meg összefoglalni azokat a legalapvetőbb ismereteket, amelyek a folyóvízi úszós horgászatban segítenek eligazodni. Azért érzem úgy, hogy bajban vagyok, mert a folyóvízi úszós horgászat nem csupán sokszínű és izgalmas lehetősége a halfogásnak, hanem sokakkal egyetértve, az én véleményem szerint is, ez az úszózás legnehezebb része, és olyan kicsi kis finomságok tömegétől van át meg átszőve, amelyek mind döntően befolyásolják a sikerességét. A részletek kitárgyalásához pedig egy újság is kevés volna, hát még két oldal. De vágjunk bele! Azt hiszem kijelenthetem, hogy a folyóvízi úszós horgászat nagyon intenzív, kiemelkedően hatékony és folyamatos aktivitást követelő módszer. Hitem szerint akkor tudjuk a halak legjellemzőbb tartózkodási helyeit a legeredményesebben meghorgászni, ha valamilyen szinten képesek vagyunk a szerelékünket kontroll alatt tartani, illetve vezetni. Az, hogy ez a csalivezetés mikor jelent csak lassítást, és mikor határozott megállítást, elengedést, vagy éppen ezeknek a variálását, már részletkérdés, de egy kicsit sem lényegtelen. Ahhoz, hogy a kontroll alatt tartott csalivezetésben rejlő lehetőségeket minél inkább kiaknázhassuk, alapvetően két módszer jöhet szóba: a bolognai és a rakósbotos. Ezek közül, néhány ritka kivételtől eltekintve, vitathatatlanul eredményesebb a rakósbotos horgászat, ezért is foglalkozom egy kicsit többet a rakózással, de nem fogok elfeledkezni a bolognairól sem. A rakósbotos módszernél alapvetően két csalivezetési stílust különböztethetünk meg. Amikor kontrol alatti úsztatásról beszélünk, akkor sokkal inkább az úgynevezett forgástest alakú, vagy gömbölyű úszókra van szükségünk (1.kép), míg a határozottan visszatartott, vagy teljesen megállított csalival történő horgászatkor sokkal jobban teljesítenek a különféle laposúszók. (2. kép) A gömbölyű úszó és a hozzá jobban illeszkedő lassított tempójú úsztatás azoknak a halaknak a horgászatára alkalmasabb, amelyek nem kifejezetten fenéklakók, vagy ha onnan is táplálkoznak, jobban szeretik a mozgó, sodródó csalit. Ilyen a jász (3.kép), a karikakeszeg, a bodorka, a paduc, vagy a kisebb dévérek is. Ezek a halak – életmódjukból és táplálkozási szokásaikból eredően – eredményesebben foghatók a vízfolyással engedett, de kontrolált csalival, vagy a szakaszosan elengedett, meg-megfogott úszóvezetéssel, amikor a föllibbenő, majd újra a fenéken landoló csali lesz a vesztük. Ehhez a stílushoz leginkább a karbon- vagy üvegszálaljú úszók felelnek meg, mert kevésbé hajlamosak a pattogásra, ami természetellenesen rángatná a csalit. Ha gömbölyű úszóval és erősebben megtartott szerelékkel horgászunk, akkor részesítsük előnyben a fémszáras típusokat, amelyek stabilabbak, kevésbé hajlamosak a kibillenésre. Az antenna kiválasztásánál akkor járunk el helyesen, ha a csalivezetés mélységétől és a csali nagyságától tesszük függővé. Ha a csonticsokrot a fenéken sodortatva kínáljuk, akkor nem biztos, hogy egy vékony üvegszálantenna a legjobb választás, míg a vízközti horgászathoz ez lehet a leginkább célravezető. Az előbbihez viszont nagyon jó megoldás a teherbíró műanyagcső- antenna, ugyanakkor általánosan és sokoldalúan használhatók a tömör műanyagantennával készült úszók. A gömbölyű úszóknál meg kell említeni, hogy bármely gyártónak, bármilyen festésű az úszója, a nagytestű halak fogásánál előbb-utóbb belevághat a zsinór az úszótestbe. Ennek az elkerülésére belső (4. kép) vagy központi (5. kép) zsinórvezetéses úszókat kell választani, amelyek kiválóan állják a nagy terheléseket is. A forgástest alakú úszókat – tapasztalataim szerint – úgy kell kisúlyozni, hogy az antenna egyharmada legyen víz alatt. Az ilyen ólmozástól lesz antennán vezethető a szerelék, de visszatartva sem fog nagyon kiemelkedni az úszótest teteje a vízből. Még simábban vezethető az úszó, ha az antenna tövénél egy szilikoncsövecskével rögzítjük a zsinórt. Azt szoktuk mondani, hogy folyóvízen lényegesen több múlik a kézen, mint az állóvízi horgászatnál, ahol korlátozott és kevésbé aktív a csalivezetés. És akkor térjünk át a laposúszós horgászatra. A laposúszós horgászat legnagyobb előnye, hogy gyors vízfolyás esetén is megállított, vagy csak nagyon-nagyon lassan engedett, nyugodt csalit tudunk felkínálni. Tehát ott, és úgy, ahogyan azt a nagy testű halak a legjobban szeretik a vízfenéken. Ez azért lehetséges, mert a laposúszónál nincs jelentős keresztmetszet, amire a víznyomás hatni tudna, tehát sokkal nyugodtabban viselkedhet, mint a gömbölyű úszók. Egy jól összeállított szerelékkel, és megfelelő méretű úszóval eredményes csalivezetést lehet produkálni, ha a laposúszónkat úgy súlyoztuk ki, hogy az antennájából maximum egy centi áll ki a vízből, amikor teljesen szabadon, vízközt úszik a szerelék. Ez valójában egy minimális túlsúlyozása az úszótestenek, hiszen az néhány centivel a víz alatt helyezkedik el. Ilyenkor, ha az áramlásnak és mélységnek megfelelő méretű úszót választottunk, akkor antennára vezethetjük, vagy antenna tőre állíthatjuk meg a szereléket. Ahhoz azonban, hogy a laposúszóban rejlő lehetőségeket teljességgel ki lehessen használni, elengedhetetlen legalább egy jelzőólom használata, amelynek nem szabad túlságosan kicsinek lennie. Ennek az a szerepe, hogy a csalit és az előkét a fenéken tartsa, vagy süllyessze oda vissza, ha fellibbentettük. Az a legjobb, ha a jelzőólommal azonos méretű sörétekből van néhány a főólom alatt, amelyeket ha kell, kedvünkre mozgathatunk. Az ereszték beállítása mindkét úszótípusnál sarkalatos kérdés. Gömbölyű úszónál az esetek döntő többségében úgy mérem be, hogy a szerelék függőleges állásánál a jelző éppen a fenéken legyen. Ez lesz a kiindulási alap, amikor is enyhe visszatartásnál a jelzőólom valahol az alsó tíz centiben fog haladni. Laposúszónál az így mért eresztékre még rá is húzok, hogy az előke és jelzőólom határozott visszatartásnál is stabilan a fenéken legyen, és elérjem a legnyugodtabb csalifelkínálást. Az antenna szerepe ennél az úszótípusnál is lehet több a láthatóságnál. Határozott megállításnál azonban csak ennyi, ezért ilyenkor a még látható legvékonyabbat célszerű választani. Más a helyzet, ha csak nagyon lassan is, de elelengedjük a szereléket, például a márnáknak. Ilyenkor ugyanis egy vastagabb multicolor csőantenna az alsó ólmot és a csalit szépen ki tudja emelni a kagylós, kavicsos mederfenék akadói közül, és látszatkapásból is kevesebb nehezíti az életünket. Ezért célszerű olyan úszótípusok választása, amelyeknek cserélhető az antennája.Tapasztalataim alapján a vastag kiképzésű laposúszókkal szemben a vékonyabb testűekkel sokkal több a befejezett kapás. A durvább és vastagabb úszón gyakran csak azt látni, hogy megrázza a hal, ekkor viszont nem lehet eljutni a bevágásig. Viszont a Holler-féle laposúszóval (6. kép) tisztán látszanak a kapások, mert a hal elhúzza az antennát vagy kiemeli az úszót. Tehát a folyóvízen sem igaz, hogy mindegy mekkora és milyen szerelékkel rögzítjük a csalit a fenéken. Ezért egyre gyakrabban használom a vékonyabb testű laposúszókat. Bár nem láttam még olyan szituációt, amikor a rakóssal azonos távolságban bolognai bottal több halat lehetett volna fogni, vannak esetek, amikor nyilvánvaló előnyei vannak ennek a módszernek. A rakóssal elérhetőnél nagyobb távolság vagy nagy halak, például amurok, és nyurgapontyok fárasztásánál jól jöhet az orsós módszer. Bolognai botos horgászatnál az eddigieknél is fontosabb az antenna és csaliméret tökéletes összhangja. A kisúlyozás – amelynek összeállítása gyakran nagyon hasonló a gömbölyű úszós rakós botos szerelékhez, de talán a láncba rendezett ólmozás a legjobb – mértékét az adott vízen próbaúsztatásokkal lehet helyesen beállítani. Ideálisnak akkor mondható a finomhangolás, ha úgy végigbukdácsol a szerelékünk a fenéken, hogy közben az antennából egy-másfél centi látszik ki. Kisebb sodrás esetén a kissé nyújtott, felül vékonyabb úszókat is tökéletesen vezethetjük, de nagyobb sodrás esetén célszerűbb répaformájú úszókat választani (7. kép), amelyekkel jól kihasználhatjuk a víznyomás leszorító erejét. Igaz, ennek az az ára, hogy csorbul az érzékenység. Egy apró, de hatékony trükk a szerelék vezetésénél: amikor a legjobb szakaszra ér az úszónk, ne a dobról lepergő és ujjunkkal fékezett zsinórral engedjük (8. kép), hanem kövessük a botspiccel, hogy még simább legyen a csali haladása. Ne felejtsük, hogy ezt hosszabb bottal hatékonyabban tehetjük meg. Most azzal köszönök el, hogy reményeim szerint hamarosan újra találkozhatunk.